2008. szeptember 22., hétfő

Új rádióriport a Kurultaj-ról, és a Kazakisztánban élő Magyar törzsről!
(Bár a cirill betűs irással másképp írják, de a beszédben ők is kb. így ejtik a nevüket.)

Az interjú Vukics Ferenccel, a Kurultaj fő szervezőjével készült... Sok minden kiderül itt a kinti Magyar törzsről, amit eddig nem hallottam, és arról, hogy mi is volt valójában ez a Kurultaj, és arról hogy a tervek szerint milyen lesz a folytatás.

Bár ezt nem politikai oldalnak szántam, mégis fontos elmondani azt, hogy arról is szól ez a riport, hogy hogyan lehet elérni azt, hogy :

"a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez"

És ezt nem tüntetésekkel, és hasonlókkal akarják elérni, hanem építéssel, összefogással és valami jónak a megteremtésével. Lehet, hogy van ennél jobb mód is, de ahogy hallgattam a riportot, az az érzésem támadt, hogy : Na ! Végre valami értelmes terv, ami mellé érdemes odaállni! És kiki a tehetsége szerint hozzáteheti a magáét :) Aki kicsit tud az kicsit, aki nagyot, az nagyot; és építsünk fel valamit, amire unokáink is jó szívvel emlékeznek!

Kattints ide, és meghallgathatod!
(A bejövő oldalon jobbra lent Kurultaj címszó alatt található)


A Duna Tv Műsora a Kurultajról: Katt ide!


Másik családtörténeti blogom: http://oseinknyomaban.blog.hu

2008. szeptember 2., kedd

Jászokról a www.baranta.net oldalról

Jászok - oszétek - „A legjobb magyarok a jászok.”


Bíró András legújabb genetikai eredményei nemcsak a kazakisztáni magyarokról szólnak. Az y kromoszóma vizsgálatok szerint a kazakisztáni madjaroknak a legközelebbi rokonai a kárpát-medencei magyarság, s a második helyen a Kaukázusban lakó oszétek - a jászok testvérnépe áll. Ezek a törzsek – mint a régészeti feltárások is igazolták – magas szintű kultúrát teremtettek. Fennhatóságukat Krisztus előtt 129 tájékán Szogdiára és Baktriára is kiterjesztették. Szembekerültek Iránnal, s harcaik során egészen a Kaukázusig nyomultak előre. Krisztus előtt 43-ban keletről a hiungnu törzsek támadása érte őket, egy részük menekülvén szétszóródik, de a birodalmat ez visszavonhatatlanul még nem rendítette meg. Ezek a törzsek – mint a régészeti feltárások is igazolták – magas szintű kultúrát teremtettek.


Fennhatóságukat Krisztus előtt 129 tájékán Szogdiára és Baktriára is kiterjesztették.
A Kakázus környéki alánok a VII-X. században a Kazár Kánság kötelékébe tartoztak, de úgy, hogy megőrizték önállóságukat. A magyarok akkor érkeztek az alánok területére, amikor az alánok szállásterületére a kazárok és bolgárok nyomultak be. Miután a IX. században a Kazár Birodalom meggyengült, az alánok visszanyerték politikai önállóságukat és a X-XI. században önálló erős alán birodalom alakult ki. Az 1238-1239-es tatár invázió következtében Alánia is szétzilálódott.


Tekintsük meg már a hazai emlékeket; a jászságra vonatkozólag csak a legrégibb, az 1400-ig fenmaradt kevés számu oklevelekben felemlitve lévő jászsági helynevek mind tiszta magyarok, Igy 1357-ben Berény, Jákóhalma, s a mi ezek között ez időben per tárgyát képezte, a Horgasérmelléke nevü föld, 1365-ben a mai Jászárokszállás Arukmelléke néven emlittetik, 1370-ben Mizse, 1382. előtt Apátiszállás, 1391-ben Négyszállás és Kysir, mely a Tiszának Kisér nevü ágazatától nyerte nevét, 1369-ben Alsó-Szent-György, Ladán, öszvesen 10 helynév, melyből 9-et népes jászközségek viseltek.

A jászok beköltözése után alig egy század telt el, mely alatt a jászok a király zászlója alatt bel és kül hadjáratokban távol s nagyon elfoglalva lévén, a szállásaikat környező magyarság mélyebb behatásának s olvasztó hatalmának folytonosan kitéve sem lehettek, s igy azt az ősi töröktatár nyelvet, úgy mint az ősi vallást, melyet teljesen csak 1472-ben, tehát több mint két század mulva hagytak el, könyü vala nékik saját magok között megőrizni.


S mégis a régi Csörszárka mellett megtelepedett jászok uj szálláshelyöket nem a Petrarcha szótárnak: cugur, or, kesene. taraga – az árkot jelentő töröktatár szavával, hanem tiszta magyar Árokmellék, Árokszállás szóval nevezték el: más jászok ismét Apáti nevü és több más telepedési helyök nevéhez szinte nem a török tatár: endurmis, hanem a magyar „szállás“ szavat ragasztották; végre Négyszállás helyet sem találunk a Petrarcha codex szótárának megfelelő: Tortunzi endurmis vagy ulus, tatár elnevezést. A következő századokból fenmaradt oklevelek magyar jászhelynevekkel még nagyobb számmal találkozunk.]


1323-ik évi Mart. 8-án kelt oklevelében a jászok belviszonyait rendezni.


Midőn tehát Larzan a Zokan fia, Iwachan Furduk fia, Jakab Keskene fia, Chareth Ambultan fia, Demeter Subul fia, István Begzun fia, Pál Mokzun fia, Endre Chakan fia, Zakaran és György ugyan ennek fiai, Demeter, Keyan, István Kurman fia, Hurz, Arpan, Endre Zuagan fia, Zaduk Kalhen fia, Gergely Magar fia és Péter Chamaz fia – jászok, a magok és nemzetségökbeli testvéreik, atyjok fiai és társaik nevében hozzá folyamodtak, hogy őket a Keverge fiai és mások hatalma, uralma és hatósága alól kivéve különösen a király mellett katonáskodó jászok állományába tegye át; – a király ugy ezen jászok, mint egész nemzetségöknek az ő különféle hadjárataikban, helyeken s igen alkalmas időben, közülök igen sokaknak halálával s vérontásával tanusitott kitünő szolgálatait és érdemeit tekintve, fennevezett jászokat, valamint örököseiket s utódaikat együttesen nem csak Keverge fiainak, kik e jászokat szerfelett elnyomták, hanem bárki más jászoknak hatalma és hatósága alól kivette, sőt áttéve egész nemzetségöket a király mellett katonáskodó jászok állományába, ezekkel egyenlő kiváltságos szabadsággal felruházta; ezenkivül megengedte nékik, hogy kapitányuknak vagy birájuknak a király hivei közül, a kit akarnak, szabadon választhatnak, csakhogy ezt utólagosan a királynak bejelentsék.


A jászok nyelvét a rutének és litvánok valamikori nyelvével hasonlítják.

Dlugoss szerin a jazingok nemzetiség, nyelv, szertartás, vallás és szokások tekintetében nagyon hasonlitanak a litvánok, ruténok és samogitokhoz. A lengyel irók e részbeni tájékozatlanságát igazolja az, hogy egy másik iró a Lithvania határán lakó jaczvingokról azt irja, hogy e kevés számu vitéz nép saját nyelvvel bir, mely a lithvánok, lotihalok (= lettek) és samogitokétól különböz, s csak igen kevésben egyez.[27]


De mindez e kérdést világosságba nem hozza, bár Horváth I. megmutatta, hogy a régi rutén és litván nem szláv nyelv volt, mint nem valának szlávok a varaeg-russok, kiket egy arab iró Yasu – barank-oknak nevez.


A szavak:
Da = tied, Ban = nap, Horz = jó, Na = mienk, Heca = gazda, Soseg = csendes, békés, Izon = reggel, Khevef = kenyér, Fit = hús, Baza = leves, Sana = bor, Jayca = tojás, Kapcen = borsó, Dan = víz, Manuona = gabona, Zabar = zab, Huvaz = széna, Karbach = árpa, Huvar = köles, Kasa = kása, Oras, boza = sörféleség, Tabak = tál, Cugan = fazék, Odok = kanál, Gist = túró, Carif = vaj, Karak = csirke, Caz /qaz/ =lúd, Kurajnuk = malomkő, Kuraj = malom, Bah = ló, Acca = vadkacsa, Gal = ökör, Ere = bárány, Fus = juh, Saka = kecske, Vas = borjú, Dicega = tehén, Goga = csemege, Buca = sajt.


A két köszönési forma:
Daban horz naheca = jó napot gazdánk
Soseg izon = jó reggelt!


birtokos névmás / da és na /


Magyar.......>........mai oszét
asszony...........ahsin
gazdag............gezdug
híd...............hid
kert..............kert
keszeg............kesag ( hal jelentéssel )
legény............legven
verem.............verm
egész.............egas
idegen............ettegon
üveg..............avge
régen.............ragon
részeg............rasug
vért..............vart

Jászdózsán úgy fogalmazzák meg a maguk identitását: „mi jászok vagyunk, de magyarok”. Máskor: „A legjobb magyarok a jászok.” Kik is hát a jászok?


Ezt az alapszót ma is fellelhetjük a Kaukázusban élő oszétek népnevében, akik ilyen módon legközelebbi rokonai a magyarországi jászoknak. A XIV. század közepétől a magyarországi latin források filiszteusoknak (Philistei) is nevezik a népcsoportot. Ez a népnév azonban soha nem volt sajátjuk, gyaníthatóan pogány voltuk miatt ragasztották rájuk a térítő papok, mivel épp oly pogányságban megátalkodottaknak írják le őket, mint a hivatkozott bibliai népet. Efféle eljárás a középkorban gyakori volt más pogány népekkel kapcsolatban is.


Közös elem a magyarok és a Kaukázus környéki oszétok kultikus szokásaiban, hogy mindkét nép ebben az időszakban emlékezett meg halottairól. Az oszétok komahcen-nek nevezik ezt az időszakot, és ez a szó megfelelhet a magyar komázás-nak: még a messzire szakadt rokonok is meglátogatták egymást, hogy közösen emlékezzenek a nagycsalád közös halottaira. A fonók, bálak, farsangi felvonulások álarcai, maskarái, maszkái a halottakra való emlékezéssel függenek össze. "A maszkba öltözött játékosok az ősök … mitikus képviselői" - írja a debreceni Újváry Zoltán professzor - s részben a gonosz, rontó szellemek elriasztására, megtévesztésére szolgáltak, részben a termékenységet biztosították.


A népnév a Krisztus előtti III–II. században tűnik fel. Az ászi törzsek a Szir-darja egyik mellékfolyója, a Csu folyó mentén alapítanak birodalmat, majd terjeszkedni kezdenek.


Ezek a törzsek – mint a régészeti feltárások is igazolták – magas szintű földműveskultúrát teremtettek. Fennhatóságukat Krisztus előtt 129 tájékán Szogdiára és Baktriára is kiterjesztették. Szembekerültek Iránnal, s harcaik során egészen a Kaukázusig nyomultak előre. Krisztus előtt 43-ban keletről a hiungnu törzsek támadása érte őket, egy részük menekülvén szétszóródik, de a birodalmat ez visszavonhatatlanul még nem rendítette meg. Csak a Krisztus után 350-ben bekövetkezett hun támadás tesz pontot a történet végére. A régi ászi törzsek egy része azonban helyben maradt, s ottlétükről az egykori Kangkü területén még a Türk Birodalom fennállása idején is tudomásunk van.


Az ászi népek a több mint fél évezredes háborúskodás idején más iráni törzsekkel is keveredtek, majd a birodalom bukása után velük együtt szóródtak szét. Nyomaik a VIII. századtól kimutathatók a Kaukázusban és a Don vidékén.


Az orosz krónikák is hírt adnak a katonáskodó, de földműveléssel is foglalkozó irániakról (alánok, jászok). Szétszóródásuk után különféle harcias, katonailag erős török népek (türk, kazár, besenyő, kun) fennhatósága alatt éltek. Közvetlenül magyarországi bejövetelük előtt a kunok birodalmának földműves fenntartói és határőrei voltak. 1116-ban ők védték a támadó oroszok ellen a kunok Don melléki városait. A moldvai Cumania területén pedig Jászvásárhely (Iaşi) őrzi nevüket mind a mai napig, jelezvén, hogy a kunoktól eltérően tartós településeket hoztak létre, s életmódjukban is különböztek tőlük.


A moldvai Cumaniát a tatárok hadai söpörték el. IV. Béla a kunokkal együtt befogadta a jászokat is, akik ekkor politikai hatalommal nem rendelkező segédnépei lehettek a kunoknak, s ezért nem történik említés róluk okleveleinkben.


Amikor 1323-ban tömegesen, jogokat követelve és kérve felbukkannak, gazdag hadi érdemeikre hivatkoznak, s kérik a királyt, hogy a kunokéihoz hasonló privilégiumokban részesítse őket. Kiderül, hogy a kunok kötelékében harcoltak korábban, de függetlenségük nem volt, ellenben a kunok („Keverge fiai”) módfelett „lealacsonyítva és elnyomva” tartották őket.


Károly Róbert uralkodása idején – akit trón- és koronaszerző harcaiban a kunok erősen támogattak – annyira megerősödtek, hogy veszélyessé vált hatalmuk a királyra nézve is. Az uralkodó, valószínűleg azért, hogy erejüket megossza, teljesíti a jászok kérését. Mindazon jogokat, amelyeket a magyarországi kunok 1279-ben megkaptak, megkapja ez a népcsoport is. Így a szabad elöljáró-választást, az önálló bíráskodás jogát, vám- és harmincadmentességet, csak a királytól, illetve annak képviselőjétől (nádor vagy erdélyi vajda) való közvetlen függést (ám belügyeikbe ők sem szólhattak bele), s hogy csak az uralkodónak kell adót fizetniük.


Ezek a privilégiumok, amelyek önálló, zárt közösséggé avatták a jászokat, növelték egymásrautaltságukat, ami egyben segített abban, hogy még jó ideig megőrizzék eredeti kultúrájukat, illetve úgy épüljenek össze a környező magyarsággal, a megtelepedett életmódot és európai értelemben vett földművelést folytató környezettel, hogy annak számos elemét megőrizzék, a Jászságot sajátos egységgé kovácsolják, immár a magyar társadalmon és kultúrán belül.


Amit adniuk kellett, az a változó mértékű katonaállítás (kezdetben lovas íjászok), később ennek pénzzel való megváltása, a hadba vonulás kötelezettsége királyi szóra, a megtelepedés falvakban, a kereszténység felvétele, templomok építése.


E privilégiumok birtokában a jászok tudatosan távolodnak el a kunoktól, igyekeznek velük minden kapcsolatot megszakítani, és inkább a magyarsághoz, mintsem egykori uraikhoz közelednek mind gazdaságilag, mind társadalmilag. Ezt a közeledést félig megtelepedett életmódjuk, a kunokénál fejlettebb földműveskultúrájuk s talán a nomád népekét meghaladó fejlettebb világképük is elősegítette.


Amikor jászokról beszélünk, általában a mai Jászság területén fekvő településekre gondolunk; azok falvaira, akik a kunokkal együtt a tatárok elől Magyarországra jöttek, s részei voltak a Magyarország belsejében is meglévő Cumaniának. Mint már említettük, e jász tömbön kívül is éltek azonban jászok hazánkban, s tudjuk, hogy ezek különböző időben, kiváltságos jogállást nem élvezve telepedtek le.


Szent László királyunk kunokkal kapcsolatos hőstettei közismertek legendáinkból, mondáinkból. Nos, midőn a kunok betörtek Magyarországra, de a magyar királlyal szemben elvesztették a Temes vidékén vívott csatát, igen nagy számú foglyot, köztük jászokat is veszítettek. Ezeket László király nem adta ki, hanem keresztény hitre térítve őket, megtelepítette hazánk területén. Hogy hová, azt pontosan nem tudjuk. Ám Jászó környékén él a mai napig is a jász eredet némi nyoma, s rendkívül gazdag a Szent Lászlóhoz fűződő mondák anyaga. Sőt a Szent László-tiszteletnek középkori nyomai is elevenek. 1234-ben, midőn a település neve először feltűnik, Keresztelő Szent János nevű kápolnáját említik, ami általában a pogányok megkeresztelésének emlékével függ össze ebben az időben. Más jász szórványokról IV. Béla kora előtt hasonló adategyütteseink nincsenek.


Később is kerültek belőlük Magyarországra. 1365-ben Kont Miklós nádor balkáni hadjárata során pogány jászokat győzött le, akiket fogolyként hozott haza. Őket a király a nádornak ajándékozta, s az szolgaként telepítette le a birtokain. Minthogy azok egy része a Kisalföldre is kiterjedt, okunk van arra gondolni, hogy az itt fekvő Jászfalu e telepítések emlékét őrzi.


A kérdés most már az – immár ismét Jászdózsáról lévén szó –, hogy a berényszéki jászok tekinthetők-e ma iráni eredetűeknek, van-e egyáltalán közük a betelepült jász lakossághoz, illetve milyen népekkel, népcsoportokkal keveredtek magyarországi jelenlétük századaiban?


1323-ban tizennyolc nevet sorolnak fel a folyamodók. Ezek többnyire alán eredetűek (Zokan, Ambudtan, Zakaran, Kevan), de előfordul közöttük kun (török) is (Chamaz, Kalben). 1550-ből, midőn már a Jászság népe magyar nyelvű, még mindig szépszámú iráni és törökös nevet gyűjthetünk össze a Fekete Lajos által közzétett defterből (török adólajstromból). A szerző szerint alán név például a Bagdasa, Hunoka, Bosonga, Szaburán, Gargán, Budmán s még jó néhány másik, de van török és perzsa eredetű is: Aga, Bahár, Bere, Boga, Cserge, Harpuz, Torba és így tovább. Gyakori a közvetlen kun eredetről árulkodó Kun vezetéknév is. Ez a két nép kapcsolatára utal.


Persze a névadás divatból is történhet. Feltehető, hogy a kun és más nomád népek fennhatósága alatt élt jászok, főként előkelőik, átvettek török neveket, de maga a név nem utalhat egyértelműen népkeveredésre is. Bizonyos kapcsolatokat, összeházasodást azonban feltételeznünk kell.


Bartucz Lajos és Henkey Gyula antropológiai vizsgálatai azt mutatják, hogy még a XVIII. században, sőt napjainkban is magasabbak a jászok, mint akár a kis- és nagykunok vagy a környező vidékek magyarjai. Ez a testmagasságbeli és más antropológiai jegyekben megmutatkozó eltérés a jászokat a Kaukázusban ma is élő oszétekkel, az iráni népekkel rokonítja.


Ha a név- és antropológiai vizsgálatok eredményeit összevetjük, arra a következtetésre jutunk, hogy a jászok, ha keveredtek is a kunokkal és más népekkel, karakterüket megőrizték egészen a beköltözésig, sőt még ezt követően is. Mindezt aláhúzza az a tény, hogy a magyarországi jászok, megülésük idején, bár bizonyára értették a kun nyelvet, s használták is érintkezéskor, mégis megőrizték saját iráni eredetű nyelvüket, sőt még a XV. században is éltek vele. Az 1442-ből ránk maradt jász szójegyzék annak bizonyítéka, hogy a közéjük keveredő idegennek a legfontosabb szavak ismerete nélkül nehéz volt eligazodnia köreikben. A köszönési formákat, 38 névszót és két birtokos névmást tartalmazó szójegyzék anyaga azért is fontos, mert azt mutatja, hogy a mégoly egyszerű szavak, mint a ’kenyér’ (= kheyef), a ’víz’ (= dan), a ’tojás’ (= jayca), a ’bor’ (= sana), a ’hús’ (= fit), a ’leves’ (= baza), a ’túró’ (= gist), a ’sajt’ (= buca), a ’széna’ (= huvaz), a ’zab’ (= zabar) s más étel-, takarmány-, növény- és állatnevek is értetlenséget szültek a jászok között, ha magyarul hangzottak el. S mindez majdnem kétszáz esztendővel azután is így volt, hogy letelepedtek ezen a földön. Nemcsak a kunokkal, de a magyarokkal szemben is megőrizték nyelvüket, népiségüket egészen Mátyás koráig. Változás csak akkor következett be.


A kunok betelepedését, megmaradását a Kárpát-medencében– ahogy utaltunk már rá – IV. Béla a keresztény hit felvételéhez és a letelepedéshez kötötte. Ez a két elem természetesen szorosan összefügg. Mindaddig, amíg a nomád kunok végleg helyhez nem kötődtek, nehezen ment a megtérítésük.


Már az 1323-as oklevélben megtaláljuk a jász és kun nevekkel elegyes keresztény neveket ekképpen: Chakan fia András, Beegzan fia István. A keresztény név azonban még nem jelentett keresztény hitet is. Csak Mátyás uralkodása idején, 1474-ben kapnak jogot a ferencesek arra, hogy mint jászokat megtérítő rend, templomot és rendházat építhessenek Berényben. S hogy a térítés valóban végleges, annak legfőbb jele az, hogy a megtelepedett jászok egyre szorosabban összeépülnek, házasodnak a környező falvak magyarságával. Ha nem vallásgyakorlók, az összeházasodás nem lett volna lehetséges, s nem költöztek volna a hívő magyarok pogánynak mondott területre.


A jászok csaknem egy század alatt végleg elveszítették ősi nyelvüket, s e tekintetben is keveredni kezdtek a szomszéd területek magyar népességével.


1550-ből nagy mennyiségű személynév áll rendelkezésünkre a töröktől jobbára még bolygatatlan Jászságból. A nevek zöme magyar, de, mint már írtuk, fellelhető bennük a jász és kun névanyag néhány maradványa is. Jászdózsán ekkor a következő családok laktak (csak a felnőtt férfiakat írták össze jelezve, hogy házas-e – h – vagy legény – l –, bár néhol vagyonra is utalnak vagy mesterségre): Mikola Petre, h.; Bolgár János, h.; fia György l.; Keresztös Pál h.; fia Ferencs l.; Kötel Borbás, h.; Karasztos István, h., van 125 juha; Benedik l.; Tokán Pál h.; Kovács Petre, h.; Hatvani Miklós, h.; Ambrus „kovács”, h.; fia Mihál, l.; Bokator Orbán, h., van 150 juha; Tód István, h.; Karasztos Ferencs, h.; Szelei Gál, h.; van 125 juha; Sereg Sándor, h.; Lukács, h.; Bokator Sebestyén, h.; Sereg Lőrinc, h.; Ambrus, l.


Ez a minta kicsi, egy község tizenhat családja. A Jászsághoz tartozó összes névből azonban már levonhatók bizonyos következtetések, és beilleszthetők a jászdózsai nevek is az így kialakult rendszerbe.


A magyar nevek ekkor még nem polarizálódtak. A ma oly gyakori Kis, Nagy, Kovács, Varga s ehhez hasonlók egy-egy közösségen belül kis számban fordulnak elő, s ez arra utal, hogy nemrégen használatosak. Az előforduló nevek között több található, amely más vidékről való származást árul el (Hatvani, Szelei, Bolgár, Tód). A nevek mintegy tíz százaléka olyan, amely viselőjének más vidékről, más faluból való származását jelzi: Tamási, Pomázi, Locsodi, Bácsi, illetve Osztrák, Cse, Rác, Olá.


Távoli területekre alig-alig utalnak nevek; annál gyakoribbak a Jászság környékén előforduló falvak nevéből alkotott vezetéknevek: Szelei, Kéri, Patai, Turai, Kátai, Hatvani, Sági, Káli. Sőt az is megfigyelhető, hogy a jászsági peremközségekben az ilyen nevek száma nagyobb arányú, mint a vidék belsejében fekvő, bezárt, jász környezetben élő településeken.


Az érintkezés iránya északi, északkeleti és északnyugati. Azaz Hatvan– Gyöngyös vidéke, Dél-Borsod és a Tápióság körvonalai rajzolhatók meg. Délre, Szolnok irányába vagy a Kis- és Nagykunság felé a kapcsolat sokkal gyengébb. Ez pedig az észak-alföldi magyarsággal, illetve a palóc vidékkel való szorosabb kapcsolatot mutatja, ugyanazt, amely mind a mai napig a jászságiak gazdasági mozgásának, társadalmi kapcsolatainak fő iránya.

Ezt a bejegyzést a következő oldalon találtam: http://www.baranta.net/node/149/149/149/#top